, 2021/7/5

A megszokott minőségről, ízről és vizuális megjelenésről azonban senki sem szeret lemondani, a csokoládék esetében pedig ez még inkább így van.

Vega csoki

A zabtej használatával piacra kerülő új tejszelet persze nemcsak a vegánok számára jelent majd egészséges alternatívát, de a laktózérzékenyek és a diófélékre allergiások is bátran fogyaszthatják.

Rizses csoki 

Elkészítés

Felteszed a vizet forrni egy lábasba,amire helyezed a habüstöt. Figyeld a habüst nem érhet bele a vízbe. Frissen tartó fóliával kibélelünk egy 22×8 cm-es sütőformát. Eritritet kávédarálón daráld le. Felolvasztjuk a margarint a habüstben, hozzákevered a porrá őrölt eritritet, rizstejszínt, majd a csokoládét is felolvasztod, folyamatos kevergetés közben. Vedd le a tűzről és keverj bele 2 narancs héját Keverd hozzá a puffasztott rizst.

Kanállal a formába rakod, le nyomkodod, el simítod a tetejét. Kihűlés után tedd a hűtőbe néhány órára.

Csoki öntet recept 

2 dl. tejszín

1. lépés

Recés késsel aprítsd fel kisebb darabokra a csokoládét és tedd egy tálba.

2 tábla étcsokoládé

2. lépés

Tedd fel a legkisebb lángon melegedni a tejszínt. Nem kell felforralni, elég addig melegíteni, míg kis buborékok jelennek meg a felszínén.

3. lépés

Öntsd a meleg tejszínt a csokoládéra.

4. lépés

Hagyd állni 5 percet. (Ezalatt a tejszín átmelegíti és megolvasztja a csokoládét. Ha előbb kezdem keverni, túl hamar kihűl a keverék és csomós lesz a végeredmény.)

5. lépés

Addig keverd a tejszínes csokoládé keveréket, amíg szép sima csokikrémmé áll össze (1-2 perc). 

Mindenmentes házi csokoládé, pörkölt kakaóbab törtekkel és goji bogyóval.

Hozzávalók

50 g Sambirano Gold 100% kakaótartalmú belga csokoládé pasztilla

8 g Sambirano Gold 100% tisztaságú belga kakaóvaj pasztilla (ettől lesz a csokoládé igazán jól formálható, selymes állagú, de enélkül is elkészíthető a csoki)

25g nyírfacukor, de használhatunk steviát, eritritet vagy ezek kombinációját, illetve mézet is. Aki a cukrot preferálja, 20g barna cukor. (Fontos, hogy a kristályos szerkezetű édesítőket őröljük porrá, mielőtt a csokoládé masszához keverjük. Mivel nem minden édesítő ugyanúgy édesít, bátran kóstolgasd a csokimasszánkat, hogy biztosan a kívánt eredményt kapjuk.)

1 kávéskanál fahéj

Csipet só

Díszítéshez Sambirano Gold kakaóbab töret és goji bogyó  

Elkészítés

Vegyünk elő egy fazekat és egy fém- vagy üvegtálat, ami ráillik a fazékra. Tegyünk annyi vizet a fazékba, hogy ha ráhelyezzük a tálat, a víz ne érje el az alját, mert a csokoládépasztilla felolvasztáshoz csak a vízgőzre lesz szükségünk. Forraljuk fel a vizet, majd vegyük takarékra a lángot. Ha már gőzölög a víz, tegyük rá a tálat, majd szórjuk bele a csokoládé pasztillát és a kakaóvajat.

Adjuk hozzá az édesítőt, a csipet sót és a fahéjat. Folyamatosan kevergetve olvasszuk fel a pasztillákat és jól keverjük el az édesítővel. Amikor teljesen homogén állagúvá vált a masszánk, vegyük le a tűzről és öntsük csokoládé formába, de egy sima tálca is megteszi.

Végül a kiöntött csokimázat  szórjuk meg a kakaóbab törettel és a goji bogyóval. Először hagyjuk a szabad levegőn kicsit hűlni, majd tegyük be a hűtőbe megdermedni. Így készíthetsz mindössze néhány perc alatt, isteni finom egészséges csokoládét magadnak. 

Mindenmentes házi csoki kókusz chipsszel és liofilizált málnával

Hozzávalók.

50 g Sambirano Gold 100% kakaótartalmú belga csokoládé pasztilla

8 g Sambirano Gold 100% tisztaságú belga kakaóvaj pasztilla (ettől lesz a csokoládé igazán jól formálható, selymes állagú és fényes, de enélkül is elkészíthető a csoki)

25g nyírfacukor, de használhatunk steviát, eritritet vagy ezek kombinációját, illetve mézet is. Aki a cukrot preferálja, 20g barna cukor. (Fontos, hogy a kristályos szerkezetű édesítőket őröljük porrá, mielőtt a csokoládé masszához keverjük. Mivel nem minden édesítő ugyanúgy édesít, bátran kóstolgasd a csokimasszánkat, hogy biztosan a kívánt eredményt kapjuk.)

Csipet só

Díszítéshez kókusz chips, liofilizált málna

Elkészítés

Vegyünk elő egy fazekat és egy fém- vagy üvegtálat, ami ráillik a fazékra. Tegyünk annyi vizet a fazékba, hogy ha ráhelyezzük a tálat, a víz ne érje el az alját, mert a csokoládépasztilla felolvasztáshoz csak a vízgőzre lesz szükségünk. Forraljuk fel a vizet, majd vegyük takarékra a lángot. Ha már gőzölög a víz, tegyük rá a tálat, majd szórjuk bele a csokoládé pasztillát és a kakaóvajat. Adjuk hozzá az édesítőt és a csipet sót.

Folyamatosan kevergetve olvasszuk fel a pasztillákat és jól keverjük el az édesítővel. Amikor teljesen homogén állagúvá vált a masszánk, vegyük le a tűzről és öntsük csokoládé formába, de egy sima tálca is megteszi. Végül a kiöntött csokimázat szórjuk meg a kókusz chipsszel és a liofilizált málnával. Először hagyjuk a szabad levegőn kicsit hűlni, majd tegyük be a hűtőbe megdermedni. Így készíthetsz mindössze néhány perc alatt, isteni finom egészséges csokoládét magadna

Mindenmentes márványos csoki

Hozzávalók:

35g Sambirano Gold 100% kakaótartalmú belga csokoládé pasztilla

30g Sambirano Gold 100% tisztaságú belga kakaóvaj pasztilla

30g eritrit vagy 25g nyírfacukor, de használhatunk steviát, illetve mézet is. Aki a cukrot preferálja, 20g barna cukor. (Fontos, hogy a kristályos szerkezetű édesítőket őröljük porrá, mielőtt a csokoládé masszához keverjük. Mivel nem minden édesítő ugyanúgy édesít, bátran kóstolgasd a csokimasszánkat, hogy biztosan a kívánt eredményt kapjuk.)

Csipet só

1 kávéskanál Vanília

Elkészités:

Vegyünk elő egy fazekat és egy fém- vagy üvegtálat, ami ráillik a fazékra. Tegyünk annyi vizet a fazékba, hogy ha ráhelyezzük a tálat, a víz ne érje el az alját, mert a pasztillák felolvasztáshoz csak a vízgőzre lesz szükségünk. Forraljuk fel a vizet, majd vegyük takarékra a lángot. Ha már gőzölög a víz, tegyük rá a tálat, majd szórjunk bele először 25g kakaóvaj pasztillát. Adjuk hozzá a fél adag édesítőt, a vaníliát és az egy csipet só felét.

Folyamatosan kevergetve olvasszuk fel a kakaóvaj pasztillákat és jól keverjük el az édesítővel. Amikor teljesen homogén állagúvá vált a masszánk, vegyük le a tűzről és öntsük ki egy tálba, amíg a csokoládé pasztillát készítjük.

Ugyan ezzel az eljárással olvasszuk fel a csokoládé pasztillákat is, adjuk hozzá a maradék édesítőt a fél csipet sót, illetve a maradék 5g kakaóvajat. Amikor ez a massza is teljesen homogén állagúvá vált, vegyük le a tűzről. A csokoládé formába öntés nél, lehet, hogy egy kis segítségre lesz szükségünk, mert egyszerre kell a két masszát öntenünk a formába, hogy márványos mintát kapjunk.

Próbáljuk úgy eloszlatni, hogy foltokba mind a két fajtából jusson. Először hagyjuk a szabad levegőn kicsit hűlni, majd tegyük be a hűtőbe, vagy melegebb időbe a fagyasztóba megdermedni. Így készíthetsz mindössze néhány perc alatt, isteni finom egészséges csokoládét magadnak. Vigyázz gyorsan fogy.

Mindenmentes  házi csoki kardamommal és aszalt pomeloval

Hozzávalók:

50 g Sambirano Gold 100% kakaótartalmú belga csokoládé pasztilla

8 g Sambirano Gold 100% tisztaságú belga kakaóvaj pasztilla (ettől lesz a csokoládé igazán jól formálható, selymes állagú és fényes, de enélkül is elkészíthető a csoki)

25g nyírfacukor, de használhatunk steviát, eritritet vagy ezek kombinációját, illetve mézet is. Aki a cukrot preferálja, 20g barna cukor. (Fontos, hogy a kristályos szerkezetű édesítőket őröljük porrá, mielőtt a csokoládé masszához keverjük. Mivel nem minden édesítő ugyanúgy édesítő, bátran kóstolgasd a csokimasszánkat, hogy biztosan a kívánt eredményt kapjuk.)

1 kávéskanál kardamom

Pár csepp facsart citromlé

Csipet só

Díszítéshez aszalt pomelo 

Elkészítés:

Vegyünk elő egy fazekat és egy fém- vagy üvegtálat, ami ráillik a fazékra. Tegyünk annyi vizet a fazékba, hogy ha ráhelyezzük a tálat, a víz ne érje el az alját, mert a csokoládépasztilla felolvasztáshoz csak a vízgőzre lesz szükségünk. Forraljuk fel a vizet, majd vegyük takarékra a lángot. Ha már gőzölög a víz, tegyük rá a tálat, majd szórjuk bele a csokoládé pasztillát és a kakaóvajat. Adjuk hozzá az édesítőt és a csipet sót.

Folyamatosan kevergetve olvasszuk fel a pasztillákat és jól keverjük el az édesítővel. Amikor teljesen homogén állagúvá vált a masszánk, vegyük le a tűzről és öntsük csokoládé formába, de egy sima tálca is megteszi. Végül szórjuk meg a kiöntött csokimázat az aszalt pomeloval.

Először hagyjuk a szabad levegőn kicsit hűlni, majd tegyük be a hűtőbe megdermedni. Így készíthetsz mindössze néhány perc alatt, isteni finom egészséges csokoládét magadnak.

Diós csoki golyó

Diós csoki golyó

Elkészítés: 25 perc

Hozzávalók (kb. 30 db kis golyóhoz):

50 ml növényi tejszín

100 ml "erős" gabonakávé (100 ml víz + 1,5 tk. gabonakávé keverésével készítették, eredetileg fekete kávét írt a recept)

75 g nyers nádcukor (eredetileg 150 g-ot írtak, nekünk így a felével is teljesen megfelelt az édessége)

40 g kókuszzsír

1 cs. bio Bourbon vaníliás cukor (pl. DM-ből)

50 g étcsokoládé darabokra törve

200 g natúr darált keksz

50 g darált dió

kb. 50 g étcsokoládé a mázhoz (eredetileg 120 g írt)

Forrald 5 percig a növényi tejszínt a kávéval és a cukorral. Keverd hozzá a kókuszt,a vaníliás cukrot,és az étcsokit amit darabokra törzs.Ahogy a csoki elolvad a lábast vedd le a tűzről.Keverd bele a kekszet. A kihűlt masszából vizes kézzel formázz kis golyókat  és beleforgsd a darált dióba.

A csokoládét a masszához vízgőz felett megolvasztani, és egy zacskóba töltöd, a sarkát kivágod  és a golyókat a csokival megcsíkozod.

Egészséges csoki házilag

Hozzávalók: 

10 dkg kakaóvaj

3-5 dkg cukrozatlan kakaópor 

2-3 evőkanál juharszirup

1/2 kávéskanál vaníliapor

Elkészítése: A kakaóvajat olvaszd fel vízgőz felett, add hozzá a kakaóport és az édesítőt. Habverővel jól keverd össze,ezt a csokit bevonónak használjuk édességekhez.

Abban az esetben, ha csoki bon-bont szeretnél készíteni, akkor öntsd a masszát szilikon formákba. Tedd a fagyasztóba, majd amikor elkezd keményedni, díszítheted ízlésed szerint aszalványokkal vagy magokkal.

Amennyiben superfoodot teszünk bele, akkor azt még dermedés előtt keverd el a csokival. Hormonharmonizálásra kitűnő a maca, élénkítésére a guarana.

Csokis brownie

Hozzávalók:

1 bögre víz

22 dkg. rama ,4 evőkanál kakaó, 1 bögre kristálycukor 2 bögre liszt, 1 evőkanál szódabikarbóna, 1 dl. natúr joghurt, 2 db. tojás.

A tetejére:

12 dkg. rama. 4 evőkanál kakaó, 1 dl. natúr joghurt, 12 dkg. cukor, 1 csomag vaníliás cukor. 

Lépések

A vizet forrald fel a lábasban,olvaszd el benne a cukrot és a ramat, a kakaót. Hűtsd le, majd add hozzá a lisztet a szódabikarbóna keverékkel.

Keverd össze és jöhet a joghurt meg a tojás is.Dolgozd össze jól és öntsd a kivajazott tepsibe. Légkeverésen előmelegített sütőben 180 fokon 16 percig sütöd.

A mázhoz valókat  melegítsd össze, ha elolvadt minden benne, már jó is.

Ha a tészta megsül, még melegen  csorgasd rá a mázat.  Ha kihűl, megszilárdul akkor szeletelhető.

Sportszelet ízű csoki recept 

Hozzávalók (11 darabhoz):

90 g víz

30 g Szafi Reform kókuszolaj 

csipet só (Szafi Reform himalaya só

100 g Szafi Reform süteményliszt

30 g őrölt, pirított dió

20 g Szafi Reform gluténmentes csokis pudingpor pudingpor

1/2 kk. őrölt fahéj (fahéj 

késhegynyi vanília őrlemény (vanília őrlemény 

Csokibevonat hozzávalói:

50 g paleo étcsokoládé (paleo étcsokoládé 

25 g kókuszkrém (kókuszkrém

25 g Szafi Reform kókuszolaj (Szafi Reform kókuszolaj

Elkészítés:

A vizet a sóval és a kókuszolajjal felforraljuk, majd ráöntjük az összekevert száraz anyagokra. Ha kihűlt 10 percre tegyük a hűtőbe.

Miután megkeményedett, 2 fólia között nyújtsuk ki 16*12cm-es téglalapra, majd csokimázzal vonjuk be és ismét tegyük hűtőbe.

Ha a csoki megkeményedett a másik oldalát is kenjük be, és dermedési időre  tegyük vissza a hűtőbe. Ezután vágjuk tetszőleges méretűre.

Ebből a mennyiségből 11 db eredeti Sportszelet méretű csoki lett.

Csoki mousse

Csoki mousse recept

Tegyél fel egy lábasban kevés vizet forrni, és helyezz fölé egy másik lábast úgy, hogy az alja ne érjen a lobogó vízbe, csak a gőz melegítse alulról.

A felső lábasba  tördeld bele a csokoládét, és add hozzá a vajat nagyobb darabokban.

Időnként megkeverve, hagyd, hogy a csoki és a vaj teljesen elolvadjon, és ragyogóan selymes, sűrű folyadékot alkossanak, ez kb. 15-20 perc.

Közben a habtejszínt verd fel 1 evőkanál porcukorral, és tedd a hűtőbe. Ha a csoki és a vaj teljesen elolvadt, akkor vedd le a gőzről.

Válaszd szét a tojásokat, a fehérjét tedd egy külön edénybe, a sárgáját pedig egyenként add a megolvadt csoki-vaj keverékhez, és keverd el teljesen. Mivel a csoki mousse nyers tojásból készül, ügyelj arra, hogy csak nagyon friss tojásokat használj, és jól mosd meg őket.

Figyelj arra is, hogy az olvadt csoki ne legyen túl meleg, csak kb. mint a kezed. Ha ennél jóval melegebb lenne, akkor hagyd egy kicsit hűlni szobahőmérsékleten, mielőtt a tojássárgákat belekeveredik. A tojásfehérjét verd fel kemény habbá a másik 1 evőkanál porcukorral.

Először a felvert tojásfehérjét (2-3 részletben), majd a tejszínhabot forgasd a csokiba. Bánj óvatosan a habokkal, lehetőleg egy spatulát használva, minél kevésbé törjön össze. Ennél a pontnál, forgatás közben az egész csoki mousse meglehetősen ronda, de ne ijedj meg

Ügyelj arra, hogy rendesen átforgasd, a hab és a csokoládé jól el keveredjen. Ha így teszel, a végeredmény tökéletes és csodálatos édesség lesz.

Öntsd pohárba , amikben szépen tudod tálalni, takard le műanyag fóliával, és tedd hűtőbe. Legalább 4 órát hagyd állni, de még jobb, ha egy egész éjszakára ott hagyod.

Dupla csokis Milka brownie

Hozzávalók

 6 adag

A brownie-hoz:

200 g (2 tábla) sima Milka tejcsokoládé

200 g vaj vagy margarin

300 g cukor

4 db tojás

60 g cukrozatlan kakaópor

160 g liszt

ízlés szerint pár csepp rumaroma (elhagyható)

A tetejére:

200 g (2 tábla) sima Milka tejcsokoládé

2 dl habtejszín

Elkészítése:

Gőz fölött a vajat és a kockákra tört csokit olvaszd fel, majd hagyd hűlni egy kicsit. A cukrot és a tojásokat keverd habosra. Majd fokozatosan adagold hozzá a kakaóport és a lisztet, és keverd simára. Öntsd bele az olvasztott keveréket és a rumaromát, majd ezzel is keverd simára.

Öntsd a masszát egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd 160 C fokon, kb. 20 perc alatt süsd meg. Ne feledd, ez brownie, tehát kicsit ragacsosnak kell maradnia belül.

Ha megsült, hagyd egy kicsit hűlni és közben készítsd el a krémet. A tejszínt forrald fel, majd vedd le a tűzről és keverd el benne a kockákra tördelt csokit, amíg egy ilyen sima, fényes krémet nem kapsz.

Öntsd a krémet a brownie tetejére és tedd az egészet a hűtőbe minimum pár órára, de legjobb egy egész éjszakára bent hagyni. A képen még kicsit folyékony a teteje, mert nem bírtuk kivárni az egy éjszakát vele. De neked mindenképpen ajánlom, mert másnap sokkal jobban szeletelhető.