, 2021/7/3

Ha növényi alapú táplálkozásról van szó, az egyik megosztó téma, hogy a "régi" időkből származó ételeket veganizáljuk-e vagy sem.

Vegán ételek

Amint tudjátok, az egyik alapvető dolog a háztartásunkban, hogy igyekszünk kerülni a felesleges felhalmozást, túlvásárlást és még inkább az élelmiszer-pazarlást.

Reggelik:

Vegán bundáskenyér recept

Sokan csicseriborsóliszttel készítik, ehhez a változathoz sima búzalisztet használunk, és a végeredmény ugyanolyan finom, mint az eredeti bundáskenyér.

Hozzávalók

4 szelethez

4 szelet kenyér

1 bögre búzaliszt

¾ bögre cukrozatlan növényi tej

1 teáskanál fokhagymapor

1 teáskanál vöröshagymapor

1 evőkanál sörélesztőpehely

½ teáskanál kurkuma

sózáshoz lehet fele fekete só

egy pici szódabikarbóna

semleges olaj a sütéshez

Variációk vegán pástétom-ra

Kápia paprikás pástétomhoz:

1 nagyobb kápia paprika felkockázva

3 evőkanál magmix ─ napraforgómag, tökmag és szezámmag

2 gerezd fokhagyma durvára vágva

1 kis fej hagyma felkockázva

frissen őrölt fekete bors

½ teáskanál füstölt paprika

1 teáskanál dijoni mustár

1 evőkanál citromlé

1 teáskanál barna cukor

3 evőkanál olívaolaj

Elkészítés

A szezámmag kivételével egy evőkanál  olíva olajon pirítsuk meg a magokat és a fokhagymát 2-3 percig.adj hozzá egy csipet sót.Utolsó percében tedd hozzá a szezámmagot is és egy tálban tedd félre.

Egy újabb evőkanál olajon közepes lángon 5 percig pirítsuk  a hagymát, majd add hozzá a felkockázott paprikát és sózd meg. Pár perc múlva adj hozzá egy teáskanál barna cukrot is. Pirítsd addig amíg a hagyma és a paprika is karamellizálódik.

Keverd hozzá a füstölt paprikát és fedd le. A paprikás-hagymás és a magvas-fokhagymás mixet tedd  egy aprítóba, tegyél hozzá dijoni mustárt és citromlevet, és turmixold össze. Lehet  teljesen sima is, de akár úgy is csinálhatod, hogy először csak az összetevők ⅔ részét teszed bele, és csak ezt keverd simára, majd a maradék részt beletéve már csak két-három másodpercig turmixolod, így kicsit rusztikusabb lesz a végeredmény.

Olívás pástétomhoz:

egy csésze olívabogyó ─ legfinomabb zöldből és feketéből keverve

2 evőkanál magmix ─ napraforgómag és tökmag

2 gerezd fokhagyma durvára vágva

1 teáskanál dijoni mustár

2 evőkanál citromlé

2-3 evőkanál olívaolaj

frissen őrölt fekete bors

só, ha szükséges

Elkészítés

A mag mixszel és a fokhagymával a kápia paprikás pástétomhoz hasonlóan járj el. Az olívabogyót, dijoni mustárt, két evőkanál citromlevet és a magvas-fokhagymás keveréket  botmixerrel turmixold simára egy-két evőkanál olívaolaj hozzá adagolásával. Ha kevesebb olajat szeretnél használni, egy-két evőkanállal az olívabogyó levéből is hozzáadhatsz. Turmixolás után adj hozzá jó adag frissen őrölt borsot. Kóstolás után egy-két csipet sót hozzáadhatsz, ha szükségesnek érzed.

Borsópástétom

1 bögre fagyasztott borsó

1 evőkanál tahini

2 gerezd fokhagyma durvára vágva

1 evőkanál citromlé

egy marék friss bazsalikom

1 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál barna cukor

só 

Elkészítés

Közepes lángon fél evőkanál olajon közepes lángon pirítsuk át a fagyasztott zöldborsót. 2-3 perc elteltével adj hozzá pár csipet sót és egy teáskanál barna cukrot, és pirítsd tovább pár percig. Az utolsó egy percben add hozzá a durvára vágott fokhagymát is. Kanalazd át a zöldborsót egy-egy evőkanál tahini és citromlé, illetve egy marék friss bazsalikom társaságában egy késes aprítóba. Turmixold simára, ha szükséges, fél evőkanál olívaolajat és kis vizet is adhatsz hozzá.Ha szükségét érzed után sózható.

Spenótos puffancsok (vegán)

12 puffancs hoz

1 csomag friss leveles tészta (250 – 300 g)

300 gramm fagyasztott spenót, egy evőkanál olívaolaj,2-3 evőkanál zsemlemorzsa 4 gerezd zúzott fokhagyma ,200 ml. növényi főzőkrém 2 evőkanál sörélesztő, egy evőkanál ,1 evőkanál étkezési keményítő, 2-3 evőkanál növényi tej, 12 szelet paradicsom, őrölt fekete bors, ízlés szerint só. A sütőt melegítsd elő 180 fokra.

Fél kanál olíva olajon  pirítsuk meg a fokhagymát kb. egy percig, tedd hozzá a félig kiolvadt spenótot,néhány perc múlva add hozzá a főzőkrémet, sózd, borsozd. A keményítőt  keverd csomómentesre 2 evőkanál növényi tejjel és add a spenóthoz.

Néhány perc alatt sűrű kell, hogy legyen, ha nem elég sűrű akkor még fél evőkanál keményítő  keverj el tejjel sörélesztő pelyhet és és add hozzá. Amikor besűrűsödött add hozzá a sörélesztő pelyhet és forrald 2-3 percig, majd zárd el. Míg  hűl a spenót, addig vágd fel a leveles tésztát 12 egyenlő négyzetre, rakd muffin formába és tégy az aljára egy kis zsemlemorzsát.

Egyenlően elosztva tedd a spenótot a formákba, tetejére egy- egy paradicsom szeletet. Kend meg olíva olajjal és szórd meg enyhén sóval. Hajtsd össze a tészta sarkait a puffancsok tetejére, nem fontos, hogy elfedje, ne fogd össze érni.

Süsd őket 180 fokon 15-18 percig.

Vegán rántottás tortilla tekercs

1 tortillához:

1 tortilla lap- 90 gramm/fél csomag natúr vagy füstölt tofu, 1 evőkanál olívaolaj-½ fej apróra vágott hagyma, 1 gerezd zúzott fokhagyma,  1 közepes paradicsom felkockázva,  1 bögre/30 gramm friss spenót,  fél teáskanál füstölt paprika,  só, vagy opcionálisan fekete só.

A  fűszereket, a sörélesztő pelyhet  és fokhagymát keverd el fél kanál olíva olajjal. A fekete bors marad azt ne tedd bele. A tofut morzsold ahogy tetszik akkora nagyságúra, alaposan keverd össze a fűszeres olajjal és tedd félre.

½ evőkanál olívaolajon alacsony lángon 5-6 percig pirítom a hagymát, aztán tedd  hozzá a felkockázott paradicsomot és a fokhagymát, vedd fel a lángot közepesre, és kevergesd tovább 2-3 percig. Utána tedd bele  a tofut és a spenótot, és főzd további 2-3 percig.

A rántottát a tortilla közepén oszlasd el, hajtsd rá a keverékre a lap alját és a tetejét, és úgy, hogy nem engeded el a behajtott részeket, a felőled lévő oldalt hajtsd át a másik oldalra, és tűrd be a rántotta alá. Így is fogyaszthatod, vagy serpenyőben szép barnára pirított  minden oldalát. Ha tojás ízt szeretnél használj fekete sót . A kéntartalma miatt tojás ízt ad. Fontos, hogy csak a végén tedd hozzá.

Ebédek:

Gyömbéres répakrémleves (vegán, gluténmentes)

3-4 adaghoz

50 dkg répa

1 nagy fej hagyma felkockázva

3 kövérebb gerezd zúzott fokhagyma

1,5×1,5 centis gyömbérdarab apróra vágva

1 teáskanál barna cukor

1 evőkanál olívaolaj

frissen őrölt bors

egy csipet szerecsendió

egy csipet szegfűbors

1 evőkanál sörélesztőpehely

opcionális: chilipor vagy chilipehely

1 evőkanál citromlé

7 dl zöldségalaplé (1 zöldségleveskocka + 7 dl forró víz)

tökmag és petrezselyem a tálaláshoz

A zöldség alaplé elkészítése:

Végy egy nagyobb edényt és egy evőkanál olívaolajon kezdd el alacsony lángon pirítani a hagymát. A répát negyed karikákra vágd  és dobd rá a hagymára.Közepes lángon 15 percig pirítsuk. Elég, ha fél percenként  keversz rajta egyet. Ha szükségesnek érzed, adj még hozzá egy kevés olívaolajat.

Kis idő után adj hozzá jókora csipet sót, egy teáskanál barna cukrot, az apróra vágott gyömbért és a fokhagymát. Ha már a répák átsültek, öntsd fel a levest a zöldség alaplével. Amikor felforrt, vedd le a lángot alacsonyra, és  félig lefedve főzd 15-20 percig. A répának puhának kell lennie, de nem szétmállónak.

Vedd le a lábast a tűzhelyről és botmixerrel alaposan krémesítsd. Tedd vissza a levest a tűzhelyre, adj hozzá egy-egy csipet szerecsendiót és szegfűborsot, frissen őrölt borsot, sörélesztő pelyhet, egy evőkanál citromlevet, és ha szereted a csípőset, chilisport vagy chili pelyhet.

Főzd tovább 5-6 percig. Elzárás előtt kóstold meg elég fűszere-e ekkor még pótolhatod. Szárazon pirított tökmaggal és friss petrezselyemzölddel tálald.

Vegán “juhtúrós” sztrapacska tofu ropogóssal (gluténmentes opció)

3-4 adaghoz

A nokedlihez:

15 dkg csicseriborsó liszt

7,5 dkg búzaliszt, GM étrendhez hajdina- vagy kölesliszt

20 dkg krumpli meghámozva

1 evőkanál olívaolaj

fél evőkanál semleges ízű olaj

A “juhtúróhoz”:

1 csomag natúr tofu (18 dkg)

fél csomag füstölt tofu (9 dkg)

1 fej hagyma felkockázva

4 evőkanál vegán tejföl

1 kis gerezd zúzott fokhagyma

1 evőkanál citromlé

2 evőkanál olívaolaj

A tofu ropogóshoz:

fél csomag füstölt tofu

1 evőkanál olívaolaj

2 teáskanál szójaszósz, GM étrendhez tamari

Elkészítés

A krumplit apróra reszeld le, keverd össze egy nagy csipet sóval és tedd félre. Egy nagyobb tálban morzsold rögösre a natúr tofut és a füstölt tofu felét. Add hozzá a fokhagymát, a citromlevelet, három evőkanál vegán tejfölt és sót 

Egy  lábasban tegyél fel 3 liter vizet forrni egy teáskanál sóval. Nyomkodd ki a vizet, a reszelt krumpliból, majd keverd össze a kétféle liszttel, egy evőkanál olívaolajjal, sóval és evőkanalanként elkeverve annyi vizet adj  hozzá, hogy nokedli tészta állagot kapj ─ ha még sosem készítettél, kb. olyannak kell lennie, mint egy sűrű tejbegríznek.

A  nyers tészta jó sós legyen, különben mire kifő, ízetlen lesz a nokedli. Ha a víz felforrt, szaggasd bele a tészta felét*, majd ha feljöttek, kb. egy perc múlva szűrő kanállal szedd ki őket, és keverj hozzájuk kevés semleges ízű olajat. Ismételd meg ugyanezt a második adaggal.A  nokedliket át is öblítheted, ha kevesebb olajat akarsz használni

.A tofu ropogóshoz kockázd egészen apróra, kb. 3 mm-esre a tofut, és egy evőkanál olívaolajon addig pirítsd, amíg ropogós és sötétbarna színe nem lesz. Amikor már majdnem kész, adj hozzá egy teáskanál szójaszószt vagy tamarit. Ha a tofukockák feszívták, adj hozzá még egy teáskanállal. Az elkészült tofu ropogóst tedd félre.

A felkockázott hagymát egy evőkanál olívaolajon 8-10 percig pirítsuk, majd add hozzá a “juhtúrót”, és pár percig kevergesd; csak addig, amíg az egész át nem forrósodott.

Keverd össze a nokedlit és a “juhtúrót”, majd keverj hozzá még egy evőkanál tejfölt.Esetleg többet, ami neked a megfelelő állag.

Tálaláskor szórd meg tofu ropogóssal.

Kapros árpagyöngysaláta sült édesburgonyával (vegán)

egy nagy adag salátához

6 dkg árpagyöngy/gersli (szárazon)

2 evőkanál friss kapor apróra vágva

egy bögre kevert saláta

5 dkg egész mandula, lehetőleg hántolt

1 közepes édesburgonya

frissen őrölt fekete bors

fokhagymapor

egy evőkanál + két teáskanál olívaolaj

3 teáskanál citromlé

½ teáskanál mustár

opcionális: 1-2 szelet rozs- vagy teljes kiőrlésű kenyér

Elkészítés

Az egész mandulákat sózd meg és 160 fokos sütőben 7-8 percig pirítsuk őket. Utána melegítsd elő a sütőt 220 fokra.

Hámozd meg az édesburgonyát, kockázd fel, és keverd össze egy evőkanál olívaolajjal, egy nagy csipet sóval, frissen őrölt borssal és fokhagymaporral Úgy helyezd el a tepsiben, hogy legyen köztük hely .

Süsd készre, 20-25 perc alatt.időnként megkeverve, főleg az elején, mert az édesburgonya hajlamos leragadni. Ennek ellenére is maradjon meg köztük a hely. Ameddig sül az édesburgonya, főzd meg az árpagyöngyöt. Ehhez először öblítsd át, majd egy lábasban önts hozzá annyi sós vizet, ami elfedi, sózd meg, forrald fel, majd alacsony lángon főzd 20-30 percig.

A gersliszemeknek maradjon egy kis textúrája nem kell őket vaj puhára főzni. Ha a végeredmény nem pergős, akkor egy szűrőben mosd le róla a felesleges keményítőt. Nagyobb edényben terítsd el a kevert salátát,és keverj hozzá egy teáskanál olívaolajat, egy csipet sót és pár csepp citromlevet.

Fektesd a salátaágyra az árpagyöngyöt, facsarj erre is pár csepp citromlevet, szórj rá egy csipet sót és egy evőkanálnyi kaprot. Erre rusztikusan rendezgesd rá az édesburgonyát és a sült mandulát.

Keverj össze egy-egy teáskanál citromlevet és olívaolajat, fél teáskanál mustárt és egy csipet sót, locsold rá a salátára, végül szórd meg egy evőkanál kaporral. Enyhén pirított kenyérrel vagy önmagában is fogyasztható.

Tárkonyos karfiolleves  vegán, gluténmentes

3-4 adaghoz

30 dkg karfiol

⅔ bögre/10 dkg zöldborsó

1 közepes répa

egy zöldség leveskocka (ízfokozó mentes)

1 dl növényi tejszín

2 evőkanál búzaliszt/egy evőkanál étkezési keményítő

egy marék friss petrezselyem

fél evőkanál szárított tárkony

frissen őrölt bors

fél evőkanál cukor

másfél evőkanál citromlé

A csipetkéhez:

10 dkg csicseriborsó liszt

5 dkg búzaliszt, gluténmentes étrendhez hajdina- vagy kölesliszt

1 teáskanál olívaolaj

ízlés szerint só

Elkészítés

A répát vágd fel tetszés szerint negyed vagy fél karikákra és 1,2 liter vízzel, egy leveskockával tedd fel főni. Felforrás után vedd le a lángot alacsonyra. A karfiolt szedd rózsáira és 5 perc után tedd a répához, újabb 5 perc után mehet a zöldborsó és a cukor.

A csipetke:  keverd össze a kétféle lisztet a sóval, majd adj hozzá egy teáskanál olívaolajat és annyi vizet, hogy kemény, gyúrható tésztát kapj. A tésztájának enyhén túl sósnak kell lennie ahhoz, hogy eléggé ízletes legyen, mire megfő a levesben. 

A borsót hozzáadása után 5 per múlva beleteheted a levesbe a csipetkét is: nyújtsd ki kb. egy centi magas és egy centi széles szalagokra a tésztát egy vágódeszkán, utána egy késsel vagy a kezeddel formálj kb. egy centis csipetkéket, és dobd őket a levesbe.

Ezután hozzáadhatod a tárkonyt és a frissen őrölt borsot. Rögtön ezután a főzőkrémben villával keverj csomómentesre 2 evőkanál lisztet vagy egy evőkanál étkezési keményítőt, és add a leveshez a friss petrezselyemmel és a citromlével együtt. Keverj rajta párat, majd néhány perc elteltével zárd el a levest.

Sütőtökös-spenótos rizottó (vegán, gluténmentes)

3 adaghoz 

1 bögre/20 dkg rizottó rizs*

15 dkg sütőtök felkockázva

20 dkg friss spenót

1 apróra vágott vöröshagyma

1 evőkanál olívaolaj

2 evőkanál jó minőségű margarin**

3 evőkanál sörélesztőpehely

1 zöldségleveskocka (ízfokozómentes)

1 dl fehérbor***

1 teáskanál citromlé

opcionális: egy kis darab vegán sajt

Elkészítés

Egy kisebb lábasban forralj fel egy liter vizet egy zöldségleves kockával. Ha felforrt, zárd el a lángot, de a lábast hagyd a tűzhelyen. Egy széles lábasban melegíts fel egy evőkanál olívaolajat, és alacsony lángon pirítsd rajta a hagymát 4-5 percig. Tegyél egy csipet sót, tedd rá a felkockázott sütőtököt és egy evőkanál margarint.

Közepes lángon pirítsd további 3-4 percig, majd add hozzá a rizst. Pirítsd 2-3 percig, majd öntsd rá a fehérbort. Amikor a bor elpárolog tegyél hozzá kb. 2 merőkanál zöldségleves alapot. Kevergesd folyamatosan, ha a rizs felszívja a folyadékot, tegyél hozzá még egy kanállal.kevergesd és ismételd amíg az alaplé elfogy.

Körülbelül 20 percedet veszi igénybe. Ha  az alapanyag nagy  része elfogyott, maroknyi adagonként keverd bele a spenótot. Az utolsó merőkanálnyi alaplével együtt adj hozzá egy evőkanál margarint, három evőkanál sörélesztőpelyhet, és ha használsz, akkor egy kis darab vegán sajtot.

Figyelj arra, hogy a végeredmény egy igen szószos, szinte leveses rizs legyen, a száraz rizottó nem rizottó. Végül keverj hozzá egy kis citromlevet.

Vegán gombapaprikás nokedlivel (gluténmentes opció)

2-3 adaghoz

40 dkg gomba – barna csiperkéből a legfinomabb

1 fej hagyma apróra vágva

2 gerezd zúzott fokhagyma

2 evőkanál olívaolaj

15 dkg vegán tejföl

frissen őrölt (!) bors

1 evőkanál fűszerpaprika

friss petrezselyem

A nokedlihez:

20 dkg csicseriborsó liszt

10 dkg búzaliszt, gluténmentes étrendhez hajdina- vagy kölesliszt

½-½ evőkanál olíva- és semleges ízű olaj

Elkészítés

Egy lábasban tegyél fel 3 liter vizet forrni egy teáskanál sóval. A hagymát egy evőkanál olívaolajon alacsony lángon kezdd el pirítani.

Vágd fel a gombát tetszés szerinti formára. A szárakat is felhasználhatod.

Amikor már 5 perce pirul a hagyma add hozzá a gombát és a zúzott fokhagymát, még egy evőkanál olívaolajat, és vedd fel a lángot közepesre. A gombát addig pirítsd, amíg szépen meg nem karamellizálódik. Attól függ milyen gombafajtát használsz aszerint tudod  mennyi vizet fog ereszteni, ezt párologtassuk el.

Készítheted közben a nokedlit. A kétféle lisztet keverd össze fél evőkanál olívaolajjal, sóval és annyi vízzel, hogy nokedlitészta állagot kapj. Arra ügyelj, hogy a nyers tészta jó sós legyen, különben mire kifő, ízetlen lesz a nokedli.

Ha a víz felforrt, első körben szaggasd bele a tészta felét*, majd ha feljöttek, szűrő kanállal szedd ki őket, és keverj hozzájuk kevés semleges ízű olajat.Utána jöhet a többi kifőzése is.

Ha a gomba  szépen megpirult, adj hozzá sót, jó adag frissen őrölt fekete borsot, és egy evőkanál fűszerpaprikát, add hozzá a tejfölt, és pár perc alatt közepes lángon főzd készre. Tálaláskor apróra vágott petrezselyemmel szórd meg.

Szárított paradicsomos-diós tészta (vegán)

2-3 adaghoz 

Fél csomag/250 g rigatoni vagy penne 

1 bögre olajban eltett szárított paradicsom

25 gramm dió

2 kövérebb vagy 3 kisebb gerezd zúzott fokhagyma

ízlés szerint só és frissen őrölt fekete bors

1 evőkanál citromlé 

Elkészités:

Főzd meg a tésztát.

Tegyél félre a szárított paradicsomból 2-3 darabot.  A többit csöpögtessük le, de ne teljesen szárazra. Turmixold össze a fokhagyma egyharmadával  és a dióval. Tegyél hozzá az üvegben lévő olajból annyit, hogy krémesre lehessen keverni. Ha kevesebb olajat szeretnél használni tehetsz hozzá pár evőkanál vizet. Turmixold össze. A megmaradt fokhagymát fél evőkanál olajon pirítod egy kicsit, hozzá adod a szószt és a citromlevet. Alacsony lángon addig főzd csak amíg át nem forrósodik, max. 3 perc. A megfelelő állag eléréséhez adhatsz hozzá vizet. A tésztát keverd össze a szósszal és a felkockázott paradicsomot tedd a tetejére, amit félre tettél. Jó étvágyat.

Vacsorák:

Kapros csicseriborsó saláta (vegán, gluténmentes)

Két adaghoz

1 konzerv csicseriborsó

3-4 evőkanál vegán majonéz

2 db 6-9 cm-es csemegeuborka kis kockákra vágva

½ fej lila hagyma apróra vágva

1 evőkanál friss kapor apróra vágva

1 evőkanál citromlé (citromból, nem flakonból)

½ teáskanál dijoni mustár

ízlés szerint só, frissen őrölt bors

Elkészítés

Az apróra vágott lila hagymát sózd le, és tedd félre legalább tíz percre. A csicseriborsó egyik felét törd össze villával, a másik felét hagyd egészben, majd keverd össze a kockára vágott uborkával, kaporral, citromlével, sóval, frissen őrölt borssal, dijoni mustárral és majonézzel.

Öblítsd át a lila hagymát, majd keverd hozzá a salátához.

Tipp: Önmagában, köretként vagy pirítósra halmozva is finom, de szendvicsbe téve, friss csírával tökéletes útravalónak is.

Vadas mártás szója szelettel (vegán, gluténmentes)

3 adaghoz

A vadas szószhoz:

14 dkg répa (egy nagyobb vagy két kisebb)

7 dkg fehérrépa (egy közepes)

8 dkg zellergumó (egy zellergumó ⅓ része)

1 nagy fej vöröshagyma

1 evőkanál olívaolaj

1 evőkanál margarin

1 evőkanál barna cukor

frissen őrölt fekete bors

1 dl növényi alapú főzőkrém

fél citrom leve

3 db babérlevél

1 teáskanál mustár

két csipet szegfűbors

A szója szelet

6 szójaszelet

egy zöldségleveskocka 

2 teáskanál dijoni mustár

3 evőkanál olívaolaj

2 gerezd zúzott fokhagyma

frissen őrölt bors

¼ teáskanál só

Elkészítés:

A szója szeleteket zöldségalaplé ben főzd tíz percig. Közben készítsd el a pácot: a zúzott fokhagymát, dijoni mustárt, két evőkanál olívaolajat, sót és frissen őrölt borsot keverd össze. Ha a szójaszeletek elkészültek, nyomkodd ki belőlük a vizet, majd jól forgasd meg a pácban és tedd félre őket.

A szószhoz először aprítsd fel a hagymát, és egy evőkanál olívaolajon alacsony lángon kezdd el pirítani. Kockázd fel a zöldségeket,add a hagymához egy evőkanál margarinnal.

Közepes lángon kb. 25-30 percig pirítsuk a zöldségeket. Nem kell folyamatosan kevergetni, jót tesz a szósz ízének, ha kicsit meg karamellizálódik a zöldségek, de legalább fél percenként keverj rajta egyet. Ha úgy gondolod  adhatsz hozzá még egy kevés olívaolajat vagy margarint.Az idő felénél adj a szószhoz fél teáskanál sót és egy evőkanál barna cukrot.

A végén adj hozzá két csipet szegfűborsot, majd öntsd fel 3 dl vízzel és dobj bele 3 babérlevelet. Ha felforrt, alacsony lángon főzd 7-8 percig, vagy amíg a zöldségek megpuhulnak, ne legyen azért pépes.

Ha kész ki belőle a babérleveleket, és botmixxerel krémesítsd selymesre, közben adagolva hozzá a növényi tejszínt.

Tedd vissza a serpenyőt a tűzhelyre, és add hozzá a citromlevet, a mustárt, és egy jó adag frissen őrölt borsot. Kevergesd 5-6 percig.Ha higabban szereted adhatsz hozzá még vizet. Serpenyőben melegítsük az olajat és alacsony lángon süssük meg a szója szeleteket arany barnára. Ez oldalanként kb. 3-4 percet fog igénybe venni. 

Mielőtt elzárod a szószt, mindenképp kóstold meg, és ha kell, igazítsd tökéletesre az ízét egy kis citromlével, sóval vagy cukorral.

A szójaszeleteket tálaláskor öntsd nyakon egy jó nagy adag vadas szósszal.

Vegán töltött paprika

1 fej vöröshagyma   

2dl olívaolaj   

60 dkg barna csiperkegomba   

2csok  petrezselyem   

3 szál friss kakukkfű   

15 dkg árpagyöngy   

6db kápia paprika   

2l zöldségalaplé   

1 szál zeller zöld   

4 gerezd fokhagyma   

10 dkg  liszt   

30 dkg sűrített paradicsom   

só, bors, 1 evőkanál kristálycukor. 

A vöröshagyma felét finomra vágjuk és az olaj felén a feldarabolt gombával együtt jól lepirítjuk, ami nedvességet kienged, azt elpárologtatjuk. Mindezt botmixerrel pépesítjük, majd egy keverőtálban összedolgozzuk a vágott petrezselyemmel, a kakukkfűvel és az előre megfőzött árpagyönggyel. Ez lesz a töltelék.

A paprikákat kicsumázzuk, a magokat is eltávolítják. Töltjük a tölteléket a paprikába. Egy nagyobb lábasban feltesszük az alaplevet a zeller- és petrezselyem zöldjével, a maradék fél darab hagymával és fokhagymákkal forrni. Amikor felforrt, takarékra vesszük és elhelyezzük benne a paprikákat. Fedő alatt lassan megfőzzük, nem kevergetjük, csak néha megrázogatjuk. Hagyjuk kicsit hűlni.

Rántást :1 dl olajat hevítünk, megszórjuk 2 púpos evőkanál liszttel, zsemle színűre pirítjuk, és felöntjük a paprika leszűrt főzőlevéből kb. 1 literrel. Csomómentesre keverjük habverővel, majd a sűrített paradicsomot is hozzákeverjük.

Kb. 15 percig forraljuk, sóval, borssal és ízlés szerint cukorral ízesítjük. A töltött paprikákat óvatosan visszahelyezzük a mártásba, és néhány perc alatt óvatosan összeforraljuk. Sós vízben főtt burgonyát adhatunk mellé.